Kányádi Sándor: Nyergestető

Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.

Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.

1965

Ismeretlen szerző: Régi szőttes

Len asztalterítő,

Száz esztendős vászon

Patyolat mintája

Százesztendős álom.

Még szépanyám fonta,

Dédanyámnak szőtte,

Benne fáj szépanyám

Mosolya és könnye.

Kinn hópehely szállot,

Fagyos orkán zengett,

Ő szőtt álmodozva

A kandalló mellett.

Lobogó, daliás

Szépapám a hadban,

Ő meg szövögetett,

Imádkozott halkan.

Kendőt, terítőt szőtt

Bánatra, örömre,

Halotti torokra,

Vidám esküvőkre.

Közben mesét mondott

A kicsi lányának,

Egy szőke gyermeknek,

Az én dédanyámnak.

Ismeretlen szerző verse, megjelent a Régi és Valódi Lőcsei-féle Székely Naptárban, 1941-ben

 

Reményik Sándor: Az Ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!

---

 

A magyar nyelv napján
Ma délután A magyar nyelv napja központi ünnepségének a Kájoni János Megyei Könyvtár adott otthont. A kiselőadással, beszélgetéssel és díjátadással tarkított ünnepségen Reményik Sándor: Az Ige című versét tolmácsoltam. E vers múlt hét végén lopta be magát a szívembe, amikor meghallottam Brassóban Banner Zoltán művészettörténész előadásában. Fogadjátok szeretettel!
Szerző: Iochom Zsolt, 2015. november 13.

G. Nagy Ilián: ARAD 2012

Látni kívántam azt a helyet.
Állni szabadságunk hóhérának
kéjes tettével szemben.
Szembenézni a galáddal,
aki mindig halállal rettent minket.

Az aradi benzinkútnál
megszólítottam a benzinkutast,
hol találom azt a helyet.

Egyenesen a körforgalomig,
aztán jobbra, de ott útépítés van.
Aztán balra, majd át, majd vissza,
aztán a vár mellett egyenest
a focipályákig, s ott van.
Ott meglátja az út mellett balra.

Megláttam. Megálltam
a kocsimmal a hőségben
egy fa alatt. S mikor kiléptem,
nem vettem nehezebben a levegőt,
de minden léptem olyan volt,
hogy magamban éreztem
mindegyik halálba-menőt.

Mentem az obeliszk felé.
Mentem a magyarságért-halál felé,
a hazáért, a szabadságért-halál felé
fényes huszár ruhában! Pedig csak póló
és farmer volt rajtam.
Mögöttem a fiam, s a feleségem,
a nagy magyar anya,
ahogy csúfolták mai kis lélek-Haynauk.
Miénk itt minden hajnal,
a halál hajnalok,
s a feltámadás-hajnalok!

Akkor nem sírtam.

Most alig látok a könnyeimtől.
Kezemben a Szent Korona mise
egy példánya. Lépdeltem
a bitófák felé. Fel a lépcsőn,
fel, fel az akasztófa elé.
Szembe fordultam a hóhérral,
a kereszttel, Jézussal, a pappal.

A focipályákon most senki nem játszik.
13 tenmagam álltam ott kötéllel nyakamban.
Ott álltam 2012 augusztusában.
Mind én voltam, mind a tizenhárom.
Így megyen át lélek-halálon,
aki huszár-szívű, aki honvéd.
Így megyen ez itten.

Ugyanaz a felállás,
a bitók alatt ugyanazok,
a hóhérok ugyanazok,
csak másként és másképp,
de a pályán a két csapat ugyanaz.
Most is győz a vesztes,
s a szabad veszedelmes.
Éljen a Haza!

---

2015. október 6.

13 kis gyertyaláng ég a csíki éjszakában. Az emlékezés, a tisztelet, a hazaszeretet fényei. Bennünk kell tovább égjenek! Vigyázzunk e lángra és adjuk tovább...Megkérdezték ma tőlem: - Te... mégis kinek mondod a verset?! Senkinek???És bár valóban egyedül álltam a pislákoló fények közelében, mosolyogva válaszoltam: - Nem! Mindenkinek!Megosztom veletek a Csaba királyfi szerzőjének, G Nagy Iliánnak Arad 2012 című versét. Szívhez szóló sorok... Adjátok tovább!

Szerző: Iochom Zsolt, 2015. október 6.

Bíró János Antal: Szent István öröksége

Ezeregyszáz esztendeje,

Hogy a magyar hazát szerzett,

Krónikában ilyen múlttal,

Kevés nemzet dicsekedhet.

Haza megvan, de a hazát

Ki fogja majd megtartani,

Körös-körül csak ellenség

Ki fog minket megvédeni.

Elődeink pogány hitű,

Íjas, harcos, vad magyarok,

Ily erkölccsel, ilyen hittel, 

Ha tovább is így maradunk.

Lech-mezei csata után,

Nem maradt más választásunk,

Letörülnek a térképről,

Ha tovább is így maradunk.

Nem segít most a bölcsesség

Sem a ravasz furfangos ész,

Amit ember el nem érhet,

Megadta a Gondviselés.

Magyar népem, mily hálával

Tartozol te az Istennek,

Hogy apostolt küldött hozzád,

Uralkodót s egyben szentet.

Szent István volt az apostol,

A mi első szent Királyunk,

Isten küldte el mi hozzánk, 

Akire mi büszkék vagyunk.

Szent István a történelem 

Kényszerpályára terelte,

Ha nem hallja idők szavát,

Sorsunk meg van pecsételve

Előtte a nagy kérdőjel:

Az a lenni, vagy nem lenni,

Mert különben ő és népe 

Kétség kívül el fog veszni.

Jó időben bont vitorlát,

Kedvezett az idők szele,

Megmaradást egyedül

A kereszténység jelentette.

Második Szilveszter pápa

Hozta össze Európát

És ebbe a nagy keretbe

Épül bele Magyarország.

Hadd tudja meg a nagy világ,

Nem új nekünk Európa,

Benne vagyunk s benne voltunk

Első szent királyunk óta.

Pannónia közepébe

Letűzte a szent keresztet,

E keresztnek árnyékában

Él s virul a magyar nemzet.

Szent István volt az alapkő

Reá épült fel az ország,

Ha ő nincsen nem volna ma

Drága hazánk Magyarország.

Kettős út állt őelőtte,

Mindkettő csábította,

Bizánc legyen, vagy a Nyugat,

A Nyugatot választotta.

István hozta országunkba

Szent Gellértet olasz honból,

Hogy oktassa Imre fiát

A keresztény királyságról.

Bájos kép, mint a kis herceg

Gellért előtt letérdelve

Úrjézusnak tanítását

Szívja ártatlan lelkébe.

Koronáját Róma küldte

És ez egyben azt jelezte,

Hogy a király és a népe,

Szentegyházunk hű gyermeke.

Ezeréves szent korona

Kiállítva közszemlére,

Legyen ez a drága kincsünk

Minden magyar szemefénye.

Az áttérés nem volt nehéz,

Szent István volt élő példa

Erényekben ő járt elöl

S követte őt a hű nyája.

Szigorú volt nem kegyetlen,

Amint a kor megkívánta,

A szegényt s az elhagyatottat

Mindig a szívébe zárta.

Imre fiát így oktatta:

A szeretet vezéreljen,

Ez legyen az irányadó

Mindig, minden ügyeidben.

Kard szerezte meg a házat

És az Árpád hadi ténye,

De a kereszt tartotta meg

S ez szent István dicsősége.

Ki nem hallgat szent Istvánra,

Másfelé húz s mást akar,

Dobbal verheti a mellét

Bárki lehet, csak nem magyar.

Alkotása időtálló

Az Isten is kitüntette,

Ország-építő szent jobbját

Enyészettől megkímélte.

Hogy országa tartós legyen

Máriának ajánlotta,

Így lett a mi égi anyánk

A Magyarok Nagy Asszonya.

Országunknak két oszlopa

Szent István és Szűz Mária

Biztosíték, hogy a magyar 

Nem veszhet el soha, soha.

Ezer éves Kereszténység

Éltette a magyar népet,

Ha tovább is élni akar 

Jövője is csak ez lehet.

Reménykeltő s örvendetes,

Hogy a magyar új alkotmány,

Fölvállalta s tovább adta

A keresztény örökséget.

Magyarság és kereszténység

Szent Istváni örökségünk,

Hitünkhöz és nemzetünkhöz,

Törik- szakad hűek leszünk.

Ezt hirdették, ezt vallották

Magyar honba ezer éve,

Ez volt megtartó ereje,

Ez legyen a jövendője.

Ó Szent István, dicső király

Fordulj felénk kegyelettel

S áld meg a te magyar néped.

El nem porlandó kezeddel.

Kiss Jenő: Márton Áron

Ecce sacerdos magnus! - ím a főpap!
fiatal fővel fők közt is a fő!
lobos szeméből pillagyújtó hő csap,
s gyűrűjében megvillan a kő.

A Gondviselés nem adhatta volna
méltóbb kezébe a pásztorbotot,
mint Néki, aki egykor - drága csorda! -
pipék meg bárányok pásztora volt.

Köszöntsük Őt, az új s a régi pásztort,
kit megszületni földes szoba látott,
köszöntsük, condrás népek gyermekét! -

Felé tekintünk most e pusztaságon,
hogyha főpap, legyen valóban Áron:
fakassza rügybe sorsunk vesszejét!

---

Ecce sacerdos magnus! - ím a főpap!
fiatal fővel fők közt is a fő!
lobos szeméből pillagyújtó hő csap,
s gyűrűjében megvillan a kő.
A Gondviselés nem adhatta volna
méltóbb kezébe a pásztorbotot,
mint Néki, aki egykor - drága csorda! -
pipék meg bárányok pásztora volt.
Köszöntsük Őt, az új s a régi pásztort,
kit megszületni földes szoba látott,
köszöntsük, condrás népek gyermekét! -
Felé tekintünk most e pusztaságon,
hogyha főpap, legyen valóban Áron:
fakassza rügybe sorsunk vesszejét!
- See more at: http://www.romkat.ro/?q=node/3379#sthash.a5uJZHiw.dpuf

Kiss Jenő: Márton Áron
„Ecce sacerdos magnus! - ím a főpap” – e szavakkal kezdődik Kiss Jenő Márton Áron című verse. E gyönyörű költeményt – több mint 10 évvel ezelőtt – 2004 májusában szavaltam először Kézdivásárhelyen, Vetró András szobrászművész teljes alakos Márton Áron-szobrának avató ünnepségén.Másodízben ez év októberében a VIII. Márton Áron Zarándoklat végső állomáshelyén, a gyulafehérvári székesegyház kriptájában, a nagy püspök nyughelyénél.Ma pedig harmadszor is elmondhattam Székelykeresztúron, a Márton Áron-díj átadási ünnepségén. Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy 2011-ben jómagam is átvehettem a Márton Áron-emlékérmet Csíkszeredában. Azóta is igyekszem rászolgálni! Fogadjá(to)k szeretettel a mai szavalatot!
Szerző: Iochom Zsolt, 2015. október 28.

Reményik Sándor: Szó és tett

Néha úgy érzem, mintha tűkön állnék;
Tettekre vágyom,
Mert untat már e balga tűzijáték,
E meddő nyargalás a szavakon.
Ó, akik tenni és hallgatni tudtak!
Őket irigylem, bámulom nagyon.

Azt mondjátok: a szó is hatalom?
A szó is tett? - Sovány vigasztalás!
Üres, üres, üres a szóbeszéd, -
És több kellene... és valami más!
Mert szörnyű, szörnyű, nyomorult - kevés
Az én részem:
E férfiatlan, hitvány fecsegés!

E sok-sok üres szóra, ami éget,
Ráütni úgy szeretnék
Az életemmel egy piros pecsétet,
Hadd lenne omló véremtől veres,
S aki olvasná, megnyugodnék benne:
Így; most már hiteles.

1920. január 18.