Reményik Sándor: Az Ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!

---

 

A magyar nyelv napján
Ma délután A magyar nyelv napja központi ünnepségének a Kájoni János Megyei Könyvtár adott otthont. A kiselőadással, beszélgetéssel és díjátadással tarkított ünnepségen Reményik Sándor: Az Ige című versét tolmácsoltam. E vers múlt hét végén lopta be magát a szívembe, amikor meghallottam Brassóban Banner Zoltán művészettörténész előadásában. Fogadjátok szeretettel!
Szerző: Iochom Zsolt, 2015. november 13.

G. Nagy Ilián: ARAD 2012

Látni kívántam azt a helyet.
Állni szabadságunk hóhérának
kéjes tettével szemben.
Szembenézni a galáddal,
aki mindig halállal rettent minket.

Az aradi benzinkútnál
megszólítottam a benzinkutast,
hol találom azt a helyet.

Egyenesen a körforgalomig,
aztán jobbra, de ott útépítés van.
Aztán balra, majd át, majd vissza,
aztán a vár mellett egyenest
a focipályákig, s ott van.
Ott meglátja az út mellett balra.

Megláttam. Megálltam
a kocsimmal a hőségben
egy fa alatt. S mikor kiléptem,
nem vettem nehezebben a levegőt,
de minden léptem olyan volt,
hogy magamban éreztem
mindegyik halálba-menőt.

Mentem az obeliszk felé.
Mentem a magyarságért-halál felé,
a hazáért, a szabadságért-halál felé
fényes huszár ruhában! Pedig csak póló
és farmer volt rajtam.
Mögöttem a fiam, s a feleségem,
a nagy magyar anya,
ahogy csúfolták mai kis lélek-Haynauk.
Miénk itt minden hajnal,
a halál hajnalok,
s a feltámadás-hajnalok!

Akkor nem sírtam.

Most alig látok a könnyeimtől.
Kezemben a Szent Korona mise
egy példánya. Lépdeltem
a bitófák felé. Fel a lépcsőn,
fel, fel az akasztófa elé.
Szembe fordultam a hóhérral,
a kereszttel, Jézussal, a pappal.

A focipályákon most senki nem játszik.
13 tenmagam álltam ott kötéllel nyakamban.
Ott álltam 2012 augusztusában.
Mind én voltam, mind a tizenhárom.
Így megyen át lélek-halálon,
aki huszár-szívű, aki honvéd.
Így megyen ez itten.

Ugyanaz a felállás,
a bitók alatt ugyanazok,
a hóhérok ugyanazok,
csak másként és másképp,
de a pályán a két csapat ugyanaz.
Most is győz a vesztes,
s a szabad veszedelmes.
Éljen a Haza!

---

2015. október 6.

13 kis gyertyaláng ég a csíki éjszakában. Az emlékezés, a tisztelet, a hazaszeretet fényei. Bennünk kell tovább égjenek! Vigyázzunk e lángra és adjuk tovább...Megkérdezték ma tőlem: - Te... mégis kinek mondod a verset?! Senkinek???És bár valóban egyedül álltam a pislákoló fények közelében, mosolyogva válaszoltam: - Nem! Mindenkinek!Megosztom veletek a Csaba királyfi szerzőjének, G Nagy Iliánnak Arad 2012 című versét. Szívhez szóló sorok... Adjátok tovább!

Szerző: Iochom Zsolt, 2015. október 6.

Kiss Jenő: Márton Áron

Ecce sacerdos magnus! - ím a főpap!
fiatal fővel fők közt is a fő!
lobos szeméből pillagyújtó hő csap,
s gyűrűjében megvillan a kő.

A Gondviselés nem adhatta volna
méltóbb kezébe a pásztorbotot,
mint Néki, aki egykor - drága csorda! -
pipék meg bárányok pásztora volt.

Köszöntsük Őt, az új s a régi pásztort,
kit megszületni földes szoba látott,
köszöntsük, condrás népek gyermekét! -

Felé tekintünk most e pusztaságon,
hogyha főpap, legyen valóban Áron:
fakassza rügybe sorsunk vesszejét!

---

Ecce sacerdos magnus! - ím a főpap!
fiatal fővel fők közt is a fő!
lobos szeméből pillagyújtó hő csap,
s gyűrűjében megvillan a kő.
A Gondviselés nem adhatta volna
méltóbb kezébe a pásztorbotot,
mint Néki, aki egykor - drága csorda! -
pipék meg bárányok pásztora volt.
Köszöntsük Őt, az új s a régi pásztort,
kit megszületni földes szoba látott,
köszöntsük, condrás népek gyermekét! -
Felé tekintünk most e pusztaságon,
hogyha főpap, legyen valóban Áron:
fakassza rügybe sorsunk vesszejét!
- See more at: http://www.romkat.ro/?q=node/3379#sthash.a5uJZHiw.dpuf

Kiss Jenő: Márton Áron
„Ecce sacerdos magnus! - ím a főpap” – e szavakkal kezdődik Kiss Jenő Márton Áron című verse. E gyönyörű költeményt – több mint 10 évvel ezelőtt – 2004 májusában szavaltam először Kézdivásárhelyen, Vetró András szobrászművész teljes alakos Márton Áron-szobrának avató ünnepségén.Másodízben ez év októberében a VIII. Márton Áron Zarándoklat végső állomáshelyén, a gyulafehérvári székesegyház kriptájában, a nagy püspök nyughelyénél.Ma pedig harmadszor is elmondhattam Székelykeresztúron, a Márton Áron-díj átadási ünnepségén. Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy 2011-ben jómagam is átvehettem a Márton Áron-emlékérmet Csíkszeredában. Azóta is igyekszem rászolgálni! Fogadjá(to)k szeretettel a mai szavalatot!
Szerző: Iochom Zsolt, 2015. október 28.

Kardos Győző: Oly korban születtem...

Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem,
Mások döntöttek helyettem.
Mikor kettéváltak a vizek,
Lángra gyúltak a tüzek,
Ember - embert ölt,
Csak égtek a tüzek, és sírt a föld.

Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem.
Mások döntöttek helyettem.
Mikor kettészakadt az ország,
Mások akarták irányítani a sorsát.
Engem senki sem kérdezett!
A halál csak jött, ment, érkezett.

Oly korban születtem,
Amiről nem tehettem,
Mások döntöttek helyettem.
Ha apám vagy anyám
Kérdezett volna.
De nem! Vagy valaki!
Magzat: Akarsz-e világra születni?

Ha majd a vizek
Eloltják a tüzet,
Ember - embernek
Szeretettel fizet.
A válaszom ez volna: Akarok!
De addig anyám méhében maradok.

Mivel nem kérdezett senki,
Ezért - e világra kellett jönni,
De ez sem lehetett véletlen.
Kardom: A szó, és nem életlen!
Részese vagyok a múltnak, a mának.
A dolgom: Utat vágni a jövőnek, és az igazságnak. 

2005. november 30.

---

Iochom Zsolt szavalata október 23-i megemlékezésen
A 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek október 23-án Csíkszeredában. Iochom Zsolt tolmácsolásában Kardos Győző: 1956. Négy éves voltam című versét hallgathatták meg a jelenlévők.
Szerző: Iochom Zsolt, 2010. október 23.

Bíró János Antal: Kiáltó szó (VIDEÓ)

Andróczky Lászlóné Etelka: Adósunk Európa! (részlet)

Volt egyszer egy ország,
ahol együtt élt a magyar,
a Kárpátok védték,
ha jött a zivatar.

Az idők folyamán
ráéheztek mások,
széjjeldarabolták
Nagymagyarországot.

Akartuk mi élők,
tehetünk mi róla?
Felelős mindezért
a vén Európa!

Széttépték országunk'
és sok millió szívet,
kisebbség nemzetünk
öt országban így lett.

Ki kérdez meg minket:
jó nektek így élni?
Kinek van jogában
szíveinket tépni?

Trianont sínylődi
hat ország magyarja,
köztük nem sok akad,
aki így akarja.

Fel is sorolhatom:
a szép Kárpátalja
lakossága magát
ősmagyarnak vallja.

Ott nyílt meg számunkra
a Kárpát-medence,
ontotta a magyart
az áldott Verecke.

Ezeréves múltat
biztosított nekünk,
s mi erre a múltra
mindig büszkék leszünk.

De megjelent Trianon
és sorsokkal játszva,
csodás országunkat
darabokra vágta.

Ekkor szlovák, végül
orosz lett Verecke,
ez a magyarságnak
mindenkorra lecke.

Ezért román Erdély,
szlovák a Felvidék,
Nagymagyarországot
ekképpen tépték szét.

És Szlovákiában még
elvárnák e néptől:
váljon meg örökre
a múlt emlékétõl.

Az erdélyieknek sem
fényes a sorsa,
értük is felelős
marad, - Európa!

Vasvillákkal, bottal
erőltetnék rájuk,
hogy a magyarokból
legyenek románok.

Nem csak minket sújt
a trianoni átok,
kik bennünket tipornak,
azokra is szállott.

Számukra sem hozhat
eszményi boldogságot,
míg más, üldözöttként
éli a világot.

Ez élet megtanított arra,
hogy ami nekünk sóhaj,
más nemzeteknek
az ne legyen óhaj.

Ne legyen a magyar
mások keze-lába,
és ne alattvaló
saját hazájába'.

Beszélhesse nyelvét
úgy, ahogy tanulta,
hisz' ő tekinthet vissza
a leggazdagabb múltra.

Sokaknak nem tetszik,
ha mi ezt kimondjuk,
de - ÉL AZ IGAZSÁG -
akárhogy titkoljuk.

Együvé tartozunk,
de büntetnek azóta...
e kilenc évtizedért
a vádlott Európa!

---

Iochom Zsolt szavalata a trianoni megemlékezésen

2010. június 4-én, a Trianoni "béke"diktátum, kilencvenedik évfordulóján megemlékezést tartottak Csíkszeredában a Gloria Victisnél. Itt hangzott el Andróczky Lászlóné: Adósunk Európa című verse Iochom Zsolt előadásában.

Szerző: Iochom Zsolt, 2010. június 4.

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele!

Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.

Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szûz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.

De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök.
Ettõl vonaglik minden magyar rög
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.

Tátra erdõk ettõl zúgnak-búgnak
Ettõl reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kõvé ettõl vállnak
Kemény kövek élõ szívként fájnak.

Amíg élünk ettõl fájunk, égünk
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk
Ettõl szorul a kezünk ökölbe
Ettõl sír a gyermek anyaölben.

Fenyõmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!

---

Rakjunk nagy tüzet...

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele című versét szavaltam az őrtűz meggyújtása előtti percekben Csíkszentgyörgyön

Szerző: Iochom Zsolt, 2015. október 24.

Hervay Gizella: Előszó

Aki azt hiszi, hogy az irodalom irodalom,
az hülye.
Világos.
Ez a könyv nem könyv.
Íme:
Ma reggel kedvem volt énekelni
és énekeltem egész délelőtt.
Énekeltem és mosakodtam,
énekeltem és vertem a párnát,
énekeltem és papírt fűztem az írógépbe.
Nem ment az írás.
Gyötörni kezdett,
hogy mért nem tudtam élni eddig,
mért jöttem zavarba, ha telefonálni kellett,
mért féltem, hogy a manikűröslányok kinevetnek,
mért szégyellem repedezett ujjaimat,
mért hallgatok estéken át a barátaim között,
mi ez a görcs, ez a gombóc, ami elviselhetetlen,
ami miatt szájhúzva hívnak a barátok magukkal
- könnyen elronthatom a hangulatot - ,
mért nem maradt mellettem senki?
Hát igen, hát igen, elviselhetetlen vagyok.

Mire ideértem, hol volt már a jókedv, az éneklés!
- Minek ez az egész? - vertem a gépet. -
Mit tudok még valakinek is mondani?

S ekkor egyszerre megértettem, hogy ami én vagyok,
ez a csupa-félelem, csupa-gátlás
a megalázottak, a kiszolgáltatottak ismertetőjegye,
s hogy többen vagyunk ilyen jeggyel szomorítottak a földön,
mint ahányan éheznek, vagy mint ahányan belehalnak.
Itt vagyunk, mi gyengék és kiszolgáltatottak
öröklött nyavalyáinkkal, a történelem mocskos ujjnyomaival.

Én a szabadságot cafatonként tépem ki magamnak.
Semmim sincs, ami eleve adott.
Szülőföldet, hazát, mindent magamnak kellett megszereznem,
míg más beleszületett.

És minden pillanatomat -
a jó szót, amiért leülök a parkban a padra,
és megcsodálom a ronda kézimunkákat,
a bögre vizet, amire rászolgáltam Gyímesközéplokon,
a barátaimat,
mindent, mindent,
és mindennap újra meg újra mindent ki kell csikarnom,
nincs, aki segíthetne,
ne is segítsen - konok vagyok,
csak teszem magam, hogy nem bírom,
mindig csak majdnem esek össze,
aztán újból és újból.......

Ó, de hiába!
Látják a védtelenséget szemeden,
hallják hangodon,
látják zavarodon,
esett mozdulataidon.
Tudják, hova üssenek,
minden előző ütés cinkosuk.
Visszavágnak:
- Mért hagyod magad? -

Mért hagyod magad, kiszolgáltatottak menete,
gyűrű a föld körül?
Védd magad a földdel,
védd magad magaddal,
védd magad kicsikart szabadságoddal,
védd magad szerelemmel!

Ez a könyv nem könyv.
Egyetlen lehetőségem immár,
hogy szabadságom megteremtsem,
s minden ízét megízleljem.

Ebben a könyvben tehát mindenkit szembeköpök,
aki csak megalázott,
az élettől eltanácsolt,
sajnált,
ellökött,
becsapott.

Ez a könyv egyetlen nagy szembeköpés
mindazokért, akiket valaha is megaláztak,
és megaláznak.
És aki azt mondja, hogy van fontosabb ennél,
az nem tudja, hogy az irodalom nem irodalom,
az tehát hülye.

---

Hervay Gizella: Előszó

A Magyar Költészet Napja alkalmából szervezett gálaműsoron a Kájoni János Megyei Könyvtárban szavalhattam el egyik kedvenc versemet...

Szerző: Iochom Zsolt, 2014. április 11.

Reményik Sándor: Pilátus

A pörnek vége. Elvégeztetett...
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

“Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

‘Feszítsd meg!’ - üvöltötték a fülembe,
Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.
Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.
Már szürkül fenn a Koponyák hegye -
Vajon álmodik-e még a kereszten?
Valamit szólt nékem az igazságról,
Aztán némán vérzett, ragyogott.
Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?
Felelé: ‘én vagyok’.

Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!
A csőcselék morajlott mint a tenger,
Én untam, untam amazokat, ezt is,
Egy messiással több vagy kevesebb,
Pilátus lelke nem lesz nehezebb,
És könnyebb tán ez istenverte föld,
Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.

‘De jaj! vajon kire szállott a vére?!’

Az alkony megy, az est, az éj leszáll,
De a helytartó nyugtot nem talál.

‘Feszítsd meg!’ üvöltötték a fülembe
És nekem nem volt elég fegyverem,
Nem volt elég lándzsásom odakünn,
Vagy - vagy üres volt talán a szívem?
Eh mit bánom én, a bölcs szív üres,
Bús madarak, el a szívemből, hess!

‘Feszítsd meg!’ üvöltötték a fülembe,
Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,
Te véreskezű szennyes csőcselék,
Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!
Él-e, meghal-e, egy marad az átok,
Isten se váltja meg ezt a világot.
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!
Vigyétek! - Vitték. A kereszten holt.
Ki tudja, talán mégis király volt!”

Csend most. De hallga! Most az éj kopog.
Pilátus udvarában a papok.
“Uram, mi véled egyet így nem értünk,
Ahogyan írtad, botránkozás nékünk.
Rexnek, Uram, csak ő mondta magát.
Nem készítetted jól a Golgothát!”
Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!
Ím, kővé vált a nádszál: oly kemény.
(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)
Pilátus nő, ahogy beszélni kezd:
“A Messiástok megmenteni késtem,
De négy betűt a keresztjébe véstem,
E négy betű az én becsületem,
Hajótöröttségem utolsó roncsa,
Hitetlen hitem, büszke makacsságom,
Egy akarat az akaratlanságon.

E négy betű az én becsületem.
Hadesre! ez a négy betű marad!
Ha alá kéne temetnem e várost,
Rómát, az Imperatort, magamat:
E négy betű az én becsületem!!
Papok, zsidók, hozzátok szólok nyíltan,
Halljátok: amit megírtam, megírtam.”

Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd
S áll a zsoltáros éjben a kereszt.

---

Szavalat
A ROLE zenekar európai turnéját záró gálaesten Reményik Sándor: Pilátus című versét szavaltam el.
Szerző: Iochom Zsolt, 2015. április 25.

---

A költészetet ünnepeltük Csíkszeredában
Az Agora Alapítvány a magyar költészet napja alkalmából idén is szavalóversenyt szervezett évfordulós költők verseiből. V-VIII. és IX-XII. osztályos valamint felnőtt kategóriában összesen félszázan verseltek József Attila születésnapján. Húsvétra készülődve jómagam Reményik Sándor: Pilátus című versével neveztem be, amelyet ma elszavaltam a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Várunk mindenkit szeretettel az április 24-i gálaestre!
Szerző: Iochom Zsolt, 2015. április 11.

Marschalkó Lajos: Új Bibliát!

Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Szakállas Marxok írtak Bibliát,
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki
S szólította az embernek fiát:

Össze kell törni mind e kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté az apostol
Vérével annyi sok magyar diák.

Az új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.

Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak,
a katonák s a sápadt férfiak…
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt!

Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hős-halált halt egy kis iskolás lány,
hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.

Itt elvet árult néptribun, s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát…
S ott, szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat az édesanyák!

És meghaltak a tíz éves kis hősök,
Niobe még se siratta fiát,
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
át kell írni az öreg Bibliát.

Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kis-gyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
Segítsetek, ti népek emberek!


Fáklyát gyújtott a kislány en-testéből
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kicsi Jeanna d'Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.

Nyugat-Pilátus hókezeit mosta,
A farizeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hős szállt a temetőbe,
Szabadság ura... mert csak érted élt.

Szabadságot! - így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül veszett el,
Magyarország, - a népek Krisztusa.

Ám föld alól és temető árkából
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük a dúlt égre dörömböl:
Áruló Nyugat ― százszor jaj neked!

Kialszik fényed szabadság Júdása,
Összedőlsz gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kőtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád.

---

Marschalkó Lajos: Új bibliát!
„Szabadságot! - így üvöltött a börze,Míg kavargott a véres, vadtusa,De szabadságért egyedül veszett elMagyarország, a népek Krisztusa.” – tolmácsoltam a mai megemlékező ünnepségen Marschalkó Lajos ma is igen aktuális sorait.
Szerző: Iochom Zsolt, 2015. október 23.

---
 

Emlékezzünk '56-ra!
Marschalkó Lajos Új Bibliát című versével fejezhettem ki tiszteletemet az '56-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak és hőseinek emléke előtt... Köszönöm a lehetőséget!
Szerző: Iochom Zsolt, 2014. október 23.

Petőfi Sándor: Miért zárjátok el az útamat?

Miért zárjátok el az útamat?
Bocsássatok!
Előre vonnak vágyaim, de én
Használni s nem ragyogni akarok.
Veszélyben a hon, s tettre híja föl
Minden fiát,
S reményeim szikláin állok én,
Lelkemre százszoros viszhang kiált.
Szilárd reményem, mint a sziklakő,
Mely nem remeg,
Hogy helyemen majd becsület marad,
Hogy a hazáért sokat tehetek.
A tettek vágya, tettek ereje,
Mint vad patak,
Folyt rajtam át, amelynek habjai
Szilaj morajjal mélybe omlanak.
Fölnézek a nyárdéli napba és
Nem fáj szemem,
Lenézek örvény fenekére és
Lenézek bátran, nem szédül fejem.
Közönséges napokban csak megáll
Más is helyén,
De majd ha minden ember tántorog,
Ottan leszek majd, s nem tántorgok én!
És jőni fognak rettentő napok,
Amilyeket
Csak álmodik most holdas éjeken
Az őrülésig rémült képzelet.
Nem várok én dicsőséget s dijat
Munkáimért...
Kötelességet ingyen tenni kell,
S kötelesség munkálni a honért;
És a dicsőség? Isten hírivel
Tovább mehet,
Nem kell nekem kacér leány, midőnÖlelhetem hű feleségemet.
Miért zárjátok el az útamat?
Bocsássatok!
Előre vonnak vágyaim, de én
Használni s nem ragyogni akarok.

---

A kommunzimus áldozatainak emléknapja

Március 9-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján Petőfi Sándor: Miért zárjátok el az útamat? című versét szavaltam.

Szerző: Iochom Zsolt, 2015. március 9.